

Egy réges-régi álom
2023 őszén nyitotta meg kapuit a KUCZKO Fotóstúdió Szegeden, amivel egy réges-régi álmom válhatott valóra. A stúdió története nem sokkal a Covid előtt vette kezdetét, amikor egy vízió megszületett bennem. Egy helyet képzeltem el, itt, Szegeden, ahol maximálisan önazonosan, kompromisszumok nélkül tudok fotózni, olyan környezetben, amelyet 100%-ig a saját ízlésemnek valónak érzek – és talán velem együtt több más fotós is.
Így aztán el is kezdtem dolgozni az álmom megvalósításán, csendben, a kulisszák mögött. Nem árulok el titkot, amikor azt mondom, semmi nem ment könnyen vagy egyszerűen, nagyon nem. Volt, hogy évek munkája veszett kárba, és többször is a nulláról kellett mindent újrakezdenem. Mára viszont megtanultam, hogy az Isten (vagy a sors – kinek hogy tetszik) nem lerombolja az álmainkat, hanem újraépíti azokat.
Mára már a KUCZKO Szeged belvárosának peremén, a Nagyállomással szemben várja a fotósokat és fotózkodni vágyókat, legyen szó a saját ügyfeleimről vagy más fotósok klienseiről, hiszen a stúdió bárki számára bérelhető.
A terem szezonálisan megújul, azonban állandó jellemzője a letisztult berendezés, a „loftos”, otthonos – amolyan kuckózós környezet. :-)





















